|
Interjúk a Számkivetett-ről
2004.10.04. 15:56
 Hogyan élte meg a forgatást? Hogyan azonosult a szerepével? Hogy dolgozta fel a forgatással járó nagy terhet? Nézd meg és megtudod!
TOM HANKS INTERJÚ 1.
Kérdés: Mondhatjuk azt, hogy egy lakatlan szigeten való elzártság az Ön legrosszabb rémálma?
Tom Hanks: Én azt mondom, ilyen napok után semmiképpen sem az. Néhány percnyi magány — ahol nem kell átértékelnem önmagamat és a karrieremet — nem egy rossz ötlet. Azt hiszem, erősen romantikus töltése van a dolognak: mindenki szeretne kicsit elvonulni, hogy egy pálmafa árnyékából tűnődhessen az univerzumon és a csillagfényes égbolton. De valójában következő a helyzet… Túl sok színészi, előadói kromoszómám van, szükségem lenne némi ösztönzésre és a gondolataimat elterelő szórakozásra. Engem is vonzana a dolog, de hát ez van…
K: Mennyire találta egyszerűnek ekkora súly leadását? [A filmet 16 hónap alatt forgatták, két részletben. Először „kövéren” rögzítették Hanks jeleneteit, majd egy év szünet után, amíg Zemeckis rendező elkészítette Harrison Forddal és Michelle Pfeifferrel a Temetetlen múltat, Hanks 25 kilóval könnyebben állt a kamerák elé. — a szerk.]
 TH: Félelmetes a gondolat, hogy négy hónapon keresztül állandóan figyelni kellett, mit eszem, és hogy naponta két órán át kellett monoton gyakorlatokat végeznem az edzőteremben. Az első két hét után kicsit lelombozza az embert, hogy annyit ehet, amennyi a két markába belefér.
K: Mit gondol, meg tudott volna birkózni igazából is egy lakatlan szigettel?
TH: Nos, volt egy seb a térdemen, és valami belekerült, amíg Fijin voltam. A hétvége végére már kétszeresére dagadt. Öt doktor rohangált körülöttem pánikban. Megkérdeztem az egyiket, mi lenne, ha egy elhagyatott helyen lennék orvos nélkül. Ő elmagyarázta, milyen módon préselhetném ki magamból a fertőzést. Nagyjából úgy, mint tubusból a fogkrémet. Nem lennék rá képes, öt héten belül simán meghalnék.
K: Chuck szerepe kissé komorabb, mint a többi figura, akiket alakított. Ezért érdekelte annyira a Számkivetett?
TH: Nem hinném, hogy ez egy komor film, szerintem inkább egy minden eddiginél formabontóbb alkotás. Bob [Robert Zemeckis rendező — a szerk.] filmjének természete folyamatosan szétzilálja az általunk használt képi narráció általános szabályait. Úgy gondolom, hogy aki megnézi ezt a filmet, annak valóban emlékezetesek lesznek azok az emocionális hatások, amelyek Chuckot érik. Teljesen kiszolgáltatva érzem magam ezeknek.
K: Mekkora fejfájást okozott a tudat, hogy a film nagy részét egyedül Ön cipeli a hátán?
[a több mint kétórás produkció harmadában csak és kizárólag Hanks látható — a szerk.] TH: Ennek több fázisa volt. Először nagyon jó volt a dologgal járó bizonyos fokú szabadság, „nem kell senkire sem támaszkodnom, nem rontja el senki a szöveget, nincsenek szabályok, az én birodalmam az egész”. Aztán, hogy őszinte legyek, kezdett kimerítővé válni. Hogy én vagyok a kamera képében minden esemény egyetlen alanya — egy idő után eléggé megviselt… majdnem beleőrültem.
K: Hogy viszonyult a felesége a Számkivetett forgatása alatt Ön által megtestesített két különböző férfihoz?
TH: Túl sok szépet nem mondhatott Nagy Tomról, és ha valami bő cuccot húzott rám, nem volt semmi gondja Kis Tommal. A gebe külső viszont nem kifejezetten indítja be az ember szexuális fantáziáját…
TOM HANKS INTERJÚ 2.
Kérdés: A forgatókönyv ötlete Öntől származik. Mi inspirálta?
Tom Hanks: Emlékszem, láttam valakit a TV-ben. Hajótörést szenvedett a második világháborúban, és napokon keresztül egy korallzátonyba kellett kapaszkodnia. Azt hitte, meg fog halni. A TV-ben meginterjúvolták, és a riporternő valamiért képtelen volt felfogni, hogy ez nem egy kaland volt.
A férfi azt mondta: „Nem, ez nem kaland volt, hanem szívet tépő élmény, azt hittem, meghalok.” A nő erre megkérdezte: „Visszamenne megnézni azt a helyet?” „Nem, soha nem akarom újra látni azt a szigetet.”
Itt volt tehát az elképzelt és a valódi élmény közötti különbség, és ezt igen érdekesnek találtam, mert ilyet még nem láttam. Itt van a svéd Robinson család ötlete… olyan, mintha az emberek egy ilyen szigeten nem csak egy-két dolgot tudnának megcsinálni, hanem élnének és virulnának, élveznék az egészet.
Mi lenne az emberi fajjal, ha minden civilizációtól elszakítanánk? Mi történne az emberi pszichével? És ha utána egy szempillantás alatt vége lenne az egésznek? Ez sokkal komplexebb, bonyolultabb, mint azt az elején gondoltam.
K: A valós szituáció váltotta ki az érdeklődését.
TH: Amin Chuck keresztülmegy, az általános képi történetmesélés fortélyai nélkül akartuk bemutatni. Végtére is ő nem Superman. Erről van szó, amikor a film egy jelentős részében a tűzcsiholás nehézségein lovaglunk.
K: Nagyszerű, amikor a film második része elkezdődik. Az érkezés után négy évvel Önnek nincs se kiskunyhója, se ruhaszárító kötele, sem pedig rögtönzött hűtőszekrénye.
 TH: Bizony! „Nem tudtál volna bambuszból valami generátorszerű bicajt csinálni, vagy indákat készíteni a gyorsabb közlekedés érdekében?” Hát, nem. …A dologban a félelmetes az, hogy az emberek elvileg ezeket szeretnék látni. Akkor nem ezeket kellene inkább bemutatnunk?
Ez az a pont, ahol mi elmerülünk a film filozófiai hitvallásába. A másik dolog, hogy senki emberfia nem jelenik meg. Szép lenne, ha valahol a lagúna közepén feltűnne egy kalózhajó, vagy hidroplánnal érkeznének sportos fürdőruhamodellek. De egyikre sem kerül sor.
K: Az Ön színésztársa ehelyett Wilson, egy röplabda. Ez bizonyára a filmtörténelem valaha volt legbriliánsabb és legegyedülállóbb termékbeillesztése.
TH: Egy petákot sem fizettek. [mármint a Wilson cég, a röplabda gyártója — a szerk.]
K: Wilson lesz az Ön egyetlen társasága. Világos, hogy a beszédre kellett valami ürügy a forgatókönyvben, de ez nagyon könnyen rosszul sülhetett volna el. Hogyan sikerült megoldaniuk a Wilsonnal való kapcsolatot?
TH: Bob és én leültünk beszélni a jelenetek előtt… Wilson kapta a legjobb mondatokat a filmben. Ezeket senki sem hallja rajtam, rajtunk kívül, hiszen mi mindannyian pontosan tudtuk, miről szól a beszélgetés… Ő kérdez, és én is kérdezek. Ő válaszol, aztán én szintúgy. Nem hallani, de ettől még nem lesz kevésbé érzékelhető a dolog, a szavak és a gondolatok megjelennek.
K: Szemet szúrhat a nézőknek az a mondat, amikor Őn azt mondja neki: „Miért jössz megint ezzel?” Csodálatos pillanat volt.
TH: Én a második rész elejét szeretem: „Fogd be!” Nem nagyszerű?
K: Sokakat megragadott a drámai súlyvesztés és a szakállnövesztés. Voltak kellemetlenségei?
TH: Egy ideig frusztráló volt, mert… mindenkit csak ez érdekelt. Ezt le kell kezelni. A súlyleadás csak idő és fegyelem kérdése volt; nem sikerült volna, ha nyolc hónapon keresztül szalonnán és grapefruiton élek. Csak ügyeltem arra, mit eszem, és nagyon specifikus gyakorlatokat végeztem, amiket — bármennyire is pihenni akartam — nem lehetett elmulasztani.
K: Egyfajta noir dráma lesz a következő filmje, ahol egy bérgyilkost játszik.
TH: Ez a ’The Road to Perdition’ Sam Mendes rendezésében. Februárban, vagy márciusban kezdek [az interjú 2000. decemberében készült; a film amerikai bemutatója 2002. július 12-én lesz, Hanks partnerei: Paul Newman és Jude Law — a szerk.].
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
